Mózes második könyve - Exodus
1 És monda az Úr Mózesnek: Menj be a Faraóhoz, mert én keményítettem meg az õ szívét és az õ szolgáinak szívét, azért hogy ezeket az én jeleimet megtegyem közöttök.
2 És azért, hogy elbeszéljed azt a te fiadnak és fiad fiának hallatára, a mit Égyiptomban cselekedtem, és jeleimet, a melyeket rajtok tettem, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
3 És beméne Mózes és Áron a Faraóhoz és mondának néki: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Meddig nem akarod még magadat megalázni én elõttem? Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.
4 Mert ha te nem akarod az én népemet elbocsátani, ímé én holnap sáskát hozok a te határodra.
5 És elborítja a földnek színét, úgy hogy nem lesz látható a föld, és megemészti a megmenekedett maradékot, a mi megmaradt néktek a jégesõ után, és megemészt minden fát, mely néktek sarjadzik a mezõn.
6 És betöltik a te házaidat, és minden szolgáidnak házát és minden Égyiptombelinek házát, a mit nem láttak a te atyáid, sem a te atyáid atyjai, a mióta e földön vannak mind e mai napig. És megfordula s kiméne a Faraó elõl.
7 A Faraó szolgái pedig mondának õnéki: Meddig lesz még ez mi nékünk romlásunkra? Bocsásd el azokat az embereket, hogy szolgáljanak az Úrnak az õ Istenöknek. Még sem veszed-é eszedbe, hogy elvész Égyiptom?
8 És visszahozák Mózest és Áront a Faraóhoz s monda ez nékik: Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak a ti Istenteknek. Kik s kik azok, a kik elmennek?
9 Mózes pedig monda: A mi gyermekeinkkel és véneinkkel megyünk, a mi fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és barmainkkal megyünk, mert az Úrnak innepet kell szentelnünk.
10 Monda azért nékik: Úgy legyen veletek az Úr, a mint elbocsátlak titeket és gyermekeiteket! Vigyázzatok, mert gonoszra igyekeztek.
11 Nem úgy! menjetek el ti férfiak és szolgáljatok az Úrnak, mert ti is ezt kívántátok. És elûzék õket a Faraó színe elõl.
12 És monda az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki a te kezedet Égyiptom földére a sáskáért, hogy jõjjön fel Égyiptom földére és emészsze meg a földnek minden fûvét; mindazt a mit a jégesõ meghagyott.
13 Kinyujtá azért Mózes az õ vesszejét Égyiptom földére, és az Úr egész nap és egész éjjel keleti szelet támaszta a földre. Mire reggel lõn, a keleti szél felhozá a sáskát.
14 És feljöve a sáska egész Égyiptom földére s nagy sokasággal szálla le Égyiptom egész határára. Annak elõtte sem volt olyan sáska s ezután sem lesz olyan.
15 És elborítá az egész föld színét, és a föld elsötétedék, és megemészté a földnek minden fûvét és a fának minden gyümölcsét, a mit a jégesõ meghagyott vala, és semmi zöld sem marada a fán, sem a mezõnek fûvén egész Égyiptom földén.
16 Akkor a Faraó siete hívatni Mózest és Áront és monda: Vétkeztem az Úr ellen, a ti Istenetek ellen és ti ellenetek.
17Most annakokáért bocsásd meg csak ez egyszer az én vétkemet és imádkozzatok az Úrhoz a ti Istentekhez, hogy csak ezt a halált fordítsa el én tõlem.
18És kiméne a Faraó elõl és imádkozék az Úrhoz.
19És fordíta az Úr igen erõs nyugoti szelet, és felkapá a sáskát és veté azokat a veres tengerbe; egy sáska sem marada egész Égyiptom határán.
20De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem bocsátá el az Izráel fiait.
21És monda az Úr Mózesnek: Nyujtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen setétség Égyiptom földén és pedig tapintható setétség.
22És kinyujtá Mózes az õ kezét az ég felé, és lõn sûrû setétség egész Égyiptom földén három napig.
23Nem látták egymást, és senki sem kelt fel az õ helyébõl három napig; de Izráel minden fiának világosság vala az õ lakhelyében.
24Akkor hívatá a Faraó Mózest és monda: Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak, csak juhaitok és barmaitok maradjanak; gyermekeitek is elmehetnek véletek.
25Mózes pedig monda: Sõt inkább néked kell kezünkbe adnod véres áldozatra és égõ-áldozatra valókat, hogy megáldozzuk a mi Urunknak, Istenünknek.
26És velünk jõnek a mi barmaink is, egy körömnyi sem marad el, mert azokból veszünk, hogy szolgáljunk a mi Urunknak Istenünknek; magunk sem tudjuk, mivel szolgálunk az Úrnak, míg oda nem jutunk.
27De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem akará õket elbocsátani.
28És monda néki a Faraó: menj el elõlem; vigyázz magadra, hogy többé az én orczámat ne lásd; mert a mely napon az én orczámat látod, meghalsz.
29Mózes pedig monda: Helyesen szólál. Nem látom többé a te orczádat.