Home |  | Audio |  | Index |  | Verses

Galatákhoz - Galatians

Chapter: 1 2 3 4 5 6

1 Azután tizennégy esztendõ mulva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvivén Titust is.
2 Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjök adtam az evangyéliomot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam légyen.
3 De még a velem levõ Titus sem készszeríttetett a körülmetélkedésre, noha görög vala,
4 Tudniillik a belopózkodott hamis atyafiakért, a kik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, melylyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek:
5 Kiknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az evangyéliom igazsága megmaradjon számotokra.
6 A tekintélyesektõl pedig, (bárminõk valának régen, azzal nem törõdöm; Isten nem nézi az embernek személyét: mert velem a tekintélyesek semmit sem közöltek;
7 Sõt ellenkezõleg, mikor látták, hogy én reám van bízva a körülmetéletlenség evangyélioma, mint Péterre a körülmetélésé;
8 (Mert a ki erõs volt Péterben a körülmetélkedés apostolságára, bennem is erõs volt a pogányok között).
9 És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyujták nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, õk pedig a körülmetélés között prédikáljunk:
10 Csakhogy a szegényekrõl megemlékezzünk; a mit is én igyekeztem megcselekedni.
11 Mikor pedig Péter Antiókhiába jött, szemtõl szembe ellene állottam, mivel panasz volt reá.
12 Mert mielõtt némelyek oda jöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig oda jöttek, félrevonult és elkülönítette magát, félvén a körülmetélkedésbõl valóktól.
13 És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgy hogy Barnabás szintén elcsábíttatott az õ tettetésök által.
14 De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az evangyéliom igazságához képest, mondék Péternek mindnyájok elõtt: Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek?
15 Mi, természet szerint zsidók és nem pogányok közül való bûnösök,
16 Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteibõl, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitbõl és nem a törvény cselekedeteibõl; Mivel a törvény cselekedeteibõl nem igazul meg egy test sem.
17Ha pedig a Krisztusban keresvén a megigazulást, mimagunk is bûnösnek találtatunk, avagy Krisztus bûnnek szolgája-é? Távol legyen.
18Mert, ha a miket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bûnössé.
19Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.
20Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.
21Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által van az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg.

Top |  | Next Chapter  |  | Index |  | Home
Full online version here [with search engine, multilingual display and audio Bible]