Zsidókhoz - Hebrews
1 Annakokáért szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak apostolára és fõpapjára, Krisztus Jézusra,
2 A ki hû ahhoz, a ki õt rendelte, valamint Mózes is az õ egész házában.
3 Mert ez nagyobb dicsõségre méltattatott, mint Mózes, a mennyiben a ház építõjének nagyobb a tisztessége, mint a háznak.
4 Mert minden háznak van építõje, a ki pedig mindent elkészített, az Isten az.
5 Mózes is hû volt ugyan az õ egész házában, mint szolga, a hirdetendõknek bizonyságára,
6 Krisztus ellenben mint Fiú a maga háza felett, a kinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését mind végig erõsen megtartjuk.
7 Annakokáéért a mint a Szent Lélek mondja: Ma, ha az õ szavát halljátok,
8 Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés ama napján a pusztában,
9 A hol a ti atyáitok próbára tevéssel megkísértének engem és látták az én cselekedeteimet negyven esztendeig.
10 Azért megharagudtam arra a nemzetségre és mondám: mindig tévelyegnek szivökben; õk pedig nem ismerték meg az én útaimat.
11 Úgy hogy megesküdtem haragomban, hogy nem fognak bemenni az én nyugodalmamba.
12 Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikõtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élõ Istentõl elszakadjon;
13 Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikõtök se keményíttessék meg a bûnnek csalárdsága által:
14 Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erõsen megtartjuk.
15 E mondás szerint: Ma, ha az õ szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor.
16 Mert kik keseredtek el, mikor ezt hallák? Nemde mindazok, a kik kijövének Égyiptomból Mózes által?
17Kikre haragudott vala pedig meg negyven esztendeig? avagy nem azokra-é, a kik vétkeztek, a kiknek testei elhullottak a pusztában?
18Kiknek esküdött pedig meg, hogy nem mennek be az õ nyugodalmába, hanemha az engedetleneknek?
19Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség miatt.