Jób - Job
1 És folytatá Elihu, és monda:
2 Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.
3 Tudásomat messzünnen veszem, és az én teremtõmnek igazat adok.
4 Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású ember áll melletted.
5 Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az õ lelkének ereje.
6 Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen.
7 Nem veszi le az igazról szemeit, sõt a királyok mellé, a trónba ülteti õket örökre, hogy felmagasztaltassanak.
8 És ha békóba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein:
9 Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak rajtok.
10 Megnyitja füleiket a feddõzésnek és megparancsolja, hogy a vétekbõl megtérjenek:
11 Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az õ esztendeiket gyönyörûségekben.
12 Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki.
13 De az álnok szívûek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi õket.
14 Azért ifjúságukban hal meg az õ lelkök, és életök a paráznákéhoz hasonló.
15 A nyomorultat megszabadítja az õ nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülöket.
16 Téged is kiszabadítana az ínség torkából tág mezõre, a hol nincs szorultság, és asztalod étke kövérséggel lenne rakva.
17De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság.
18Csakhogy a harag ne ragadjon téged csúfkodásra, és a nagy váltságdíj se tántorítson el.
19Ad-é valamit a te gazdagságodra? Sem aranyra, sem semmiféle erõfeszítésre!
20Ne kívánjad az éjszakát, a mely népeket mozdít ki helyökbõl.
21Vigyázz! ne pártolj a bûnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted.
22Ímé, mily fenséges az Isten az õ erejében; kicsoda az, a ki úgy tanítson, mint õ?
23Kicsoda szabta meg az õ útjait, vagy ki mondhatja azt: Igazságtalanságot cselekedtél?
24Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az õ cselekedetét, a melyrõl énekelnek az emberek!
25Minden ember azt szemléli; a halandó távolról is látja.
26Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük õt! esztendeinek száma sem nyomozható ki.
27Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködébõl mint esõ cseperegnek alá,
28A melyet a fellegek özönnel öntenek, és hullatnak le temérdek emberre.
29De sõt értheti-é valaki a felhõ szétoszlását, az õ sátorának zúgását?
30Ímé, szétterjeszti magára az õ világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit.
31Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bõségesen.
32Kezeit elborítja a villámlással, és kirendeli a lázadó ellen.
33Az õ dörgése ad hírt felõle, mint a barom a közeledõ viharról.