Jób - Job
1 Felele pedig Jób, és monda:
2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
3 Ha perelni akarna õ vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
4 Bölcs szívû és hatalmas erejû: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
5 A ki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja õket haragjában.
6 A ki kirengeti helyébõl a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
7 A ki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
8 A ki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
10 A ki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy elõttem, de nem veszem észre.
12 Ímé, ha elragad valamit, ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
13 Ha az Isten el nem fordítja az õ haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
14 Hogyan felelhetnék hát én meg õ néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélõ birámhoz.
16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
17A ki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
18Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserûséggel lakatna jól.
19Ha erõre kerülne a dolog? Ímé, õ igen erõs; és ha ítéletre? Ki tûzne ki én nékem napot?
20Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bûnössé tenne engemet.
21Ártatlan vagyok, nem törõdöm lelkemmel, útálom az életemet.
22Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít õ ártatlant és gonoszt!
23Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bûntelenek megpróbáltatását.
24A föld a gonosz kezébe adatik, a ki az õ biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát õ?
25Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
26Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyû.
27Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
28Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bûntelennek engem.
29Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
30Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
31Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
32Mert nem ember õ, mint én, hogy néki megfelelhetnék, és együtt pörbe állanánk.
33Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettõnk között!
34Venné csak el rólam az õ veszszejét, és az õ rettentésével ne rettegtetne engem:
35Akkor szólanék és nem félnék tõle: mert nem így vagyok én magammal!